Varázsolnak…

ők hárman csütörtökönként.

Ödön hetente 4 fejlesztő foglalkozásra jár (meg néha még ezen felül kiegészítő alternatív terápiára), s ezek közül a csütörtöki csodálatosan neki való. A két terpeuta és közte kiváló az összhang. Létrehoznak egy közös teret és légkört, s ez számára különleges csatornát nyit meg. Ezen keresztül intenzívebb lesz a kommunikáció, a figyelem, az információáramlás, s megtesz olyan dolgokat, amelyek aztán egész héten tovább viszik őt. Felszabadul lelkileg/szellemileg és testileg is. Olyan puha lett a mai óra óra végére a (problémásabb) jobb csípője, hogy igazítás nélkül a helyén volt, már tehettem is a csatos hordozóba. [Mert már ez is megy, hordozható lett ismét! Miközben év elején még annyit se tudott terpeszteni, hogy a csípőmre ültessem.]

Múlt héten pokrócba gömbölyítették, zenére mocorgatták, szaladtak vele, akár úgy, hogy a földet is súrolta közben a teste a pokrócon keresztül. Ha fogadnom kellett volna, azt mondom, valószínűleg nyígással reagál majd. Ehelyett épp akkor sértődött meg, amikor véget ért az óra, és ki kellett bújni a kendőből.

Azelőtti alkalommal szorosan takaróba burkolta Feri (szinte magzat pózban), az oldalára fordította, és Bori különböző ütős hangszereken igen profin zenélt (tényleg, ezt zenészként mondom), természetesen Ödön közelében, vagy éppen hozzáérintve a hangszert, hogy testét minél jobban átjárja a rezgés. S az én hivatalosan még „epilepsziás” fiam élvezte! Figyelt, jelezte, látszott rajta, hogy érzi!, hogy Bori rajta folytatja a muzsikát a verővel (azaz, fokozatosan a hangszerről Ödön testére vezette a verőt, élénk, gyors, ritmikus , odafigyelő dobolással). A csúcs az volt, hogy miközben Ödön jókedvében tömte a kezét a szájába, s Bori a homlokától az álláig játszott rajta, éppen akkor emelte el a kezét, és éppen annyi időre, amennyit Bori a szája közelében a verővel töltött. Egy zenész profizmusával. Én se tudtam volna ezt prcízebben kivitelezni. Ennyire sokat jelent a ráhangolódás!

S hogy mi ez az óra, kik tartják? A Budapesti Korai Fejlesztőben Ránki Borbála zeneterapeuta és Kálmán Ferenc mozgásterapeuta összehangolt közös órájáról van szó. Feri a BMC (body mind centering) technikát alkalmazza, ami hazánkban igen ritka (tudomásunk szerint talán csak egy ember használja még rajta kívül).

Másik 3 terapeutánk munkáját cseppet sem becsülöm le, Ödönnek szüksége van a tőlük kapott ingerekre is, de jelen állapotában ez a csütörtöki óra az, amely varázslatosan képes megnyitni őt. Ez nekem is lelki táplálék, mert megláthatom Ödönt a sok hátráltató tényező mögött.